Vers – Ez az este az emlékeké

Kabátomba gyűrtem a két kezem
és kimentem az utcára ma én.
Lágy esőcseppek áztatják fejem,
de az este most az emlékeké.

Cipőm sarka ütemre kopogott,
mert monoton bejártam az utam.
Szívem lángja perzselőn lobogott,
a régi múltban kerestem magam.

Lehajolt hozzám a múltnak szava,
és kérdi tőlem, hogy mit akarok.
Hozd ide nékem édesanyámat,
Ki tőlünk már régen eltávozott!

Eső kopog, szívem nagyot dobog,
eszembe jut egy régi szép emlék.
Ahogy édesanyám rám mosolygott,
a két szeme olyan volt, mint az ég.

E csodás képpel ballagtam tovább,
és elhagyott most minden bánatom.
Elfeledtem bánatomnak okát,
egy hegyet vinnék most a vállamon.

Benkó Attila 2016.12.16